Főbb ágazatok, termékek

Zöldségtermesztés Andalúziában

Az Almería területén fekvő korábbi kősivatagot ma már üvegházak és fóliasátrak borítják. A hajdani sivatagi filmforgatások helyszíne, mára a zöldség- és gyümölcstermesztés fellegvárává vált, melyhez természetesen magas színvonalú kertészeti háttéripar is szükséges. A Spanyolország délkeleti csücskében elhelyezkedő régióban szubtrópusi éghajlat uralkodik, az átlaghőmérséklet 18-19˚C fok, és éjszaka sem hűl 0˚C alá, a napsütéses órák száma pedig évi 3000 óra. Ezekkel az előnyökkel szemben csupán 150-200 mm csapadék esik, és a talaj is nagyon kietlen, köves. Májustól augusztusig szinte egyáltalán nincs eső. A növénytermesztéshez kutakból nyerik a vizet. A víz tehát az egyik legnagyobb kincs. A többnyire 100-300 méter mélyről felhozott öntözővíz minősége jó.

Almería Spanyolország legnagyobb zöldségtermesztési körzete, a közel negyvenezer hektáros terület körülbelül nyolcszorosa a hazai hajtatófelületnek. Fő növényeik a kaliforniai paprika, a paradicsom, a kígyóuborka, a tojásgyümölcs, a cukkíni és a sárgadinnye, de többek között termelnek még kínai kelt, jégsalátát és okrát. A kertészek zömmel fűtetlen körülmények között termelnek a téli időszakban, főleg a külföldi piacokra. Augusztustól októberig ültetnek, a téli termesztésben a növényeket április végéig, legkésőbb május közepéig tartják meg. A két legmelegebb nyári hónapban általában kénytelenek szüneteltetni a hajtatást, tehát zömmel kétszer ültetnek évente. A kertészek nyáron idegenforgalommal foglalkoznak, illetve a téli bevétel általában elég ahhoz, hogy a következő télig megéljenek. Az eltérő éghajlati, földrajzi adottságaink révén és jó szervezéssel a spanyol és a magyar termékek inkább egymás kiegészítői az európai piacon, mint versenytársai.

Történeti áttekintés

A térségben ásványi anyagokkal és citrusfélékkel kereskedtek először, majd a 20. század elején a tartomány legfőbb gazdasági tevékenységévé a csemegeszőlő termesztése és külföldi értékesítése vált. Vastag héjú, ellenálló szőlőfajtákat termesztettek, amelyeket fűrészporral töltött fahordókban szállítottak távoli vidékekre, főként a tengeren. Az 1920-30-as években azonban megtorpant a fejlődés, az amerikai piacon ugyanis növényegészségügyi gondok miatt csökkent a kereslet, ráadásul drágult a tengeri szállítás. Az almeríai nép rákényszerült a gyors és határozott váltásra. A gazdasági hanyatlás miatt a területek 95%-a már műveletlen volt, amikor 1958-ban az állam közbelépésével 1700 ha-t osztottak fel 619 család közt, úgynevezett részbérleti rendszerben, ahol alacsony kamatú kölcsönökkel, előfinanszírozási rendszerrel, célzott és rugalmas hitelekkel, valamint egy kifejezetten mezőgazdasági elhivatottságú takarékszövetkezeti rendszer (CAJAMAR) kiépítésével segítették a változtatás előtt álló gazdálkodókat. A területi és pénzügyi segítségen túl egy Kutatási-Fejlesztési Központot is erre a speciális gazdálkodási célra hoztak létre. Spanyolországnak az 1986-os EU csatlakozásakor sikerült kedvező feltételeket kiharcolnia, az ország a mai napig elég sok közösségi, elsősorban vidékfejlesztési támogatásban részesül. A térség fejlődését ugyanakkor az állam, illetve a tartomány kormánya is ösztönözte anyagi támogatással, hogy a lakosság megélhetését javítsa és csökkentse a munkanélküliséget. Ma már egész Almería ebben az ágazatban él és mozog, legyen a fejlesztés, a termelés, az értékesítés vagy az ezeket biztosító háttéripar (gépesítések, klímavezérlések, tápoldatozó rendszerek, agrokemikáliák, fóliák, növényházszerkezetek, élelmiszerfeldolgozó-, csomagológépek, stb.) szereplője.

Háttéripar

Közel 30 ezer hektárnyi fóliás berendezés található a térségben. Az üvegházak építése egyáltalán nem jellemző, mert mintegy tízszer drágább a hagyományos fólia-berendezéseknél, ráadásul az üveg átengedi a közvetlen fényt is, ami perzselheti a növényeket. Termesztőberendezésekként 3-4 méteres belmagasságú, sík tetejű, úgynevezett spanyol típusú házat használnak, melyeket 2-3 évig használnak. A takarófólia két acélháló közé van fogva, hogy az erős széltől megvédjék, illetve ki is van lyuggatva, azért, hogy az esővíz be tudjon folyni. Az oldalfalakat szúnyogháló szerű anyaggal borítják, hogy jobban átszellőzzön a ház. Ezen kívül egyre jobban terjednek a nagylégterű, 7-9 méteres belmagasságú házak, amiket általában narancssárga fóliával takarnak. Ezen átjutva átalakul a napfény fehér színe, több lesz benne a narancs, amit a növények jobban hasznosítanak. A nagy légterű házakban könnyebb kialakítani a megfelelő környezetet, így lehetővé válik az egész éves termesztés. Ne felejtsük el, hogy a tengerpart mellett, ahol a fóliák találhatók, nem melegebbek a nyarak, mint nálunk!

A talaj vörös, kavicsokkal teli, nehéz, erősen kötött agyag, humusz nélkül. A spanyol hajtatók többsége ebben a köves talajban termel, amibe általában szerves trágyát és sódert kevernek, vagy a tengerpartról összegyűjtött durva szemű homokkal takarják 10-25 cm vastagon, és ebbe ültetik a növényeiket. A korszerű nagylégterű fóliaházakban ugyanakkor próbálkoznak a talaj nélküli hajtatással, kőgyapotba, perlitbe vagy kókuszrostba ültetnek. Akik a hegyoldalban termelnek, azoknak olcsóbb, ha a sziklákat apró kavicsokra zúzzák, ebben termelnek néhány évig, majd eltávolítják, és újabb kavicságyat készítenek. A kertészek ilyen laza közegben nem öntöznek sűrűn. A melegben, amikor már nagyok a növények, körülbelül napi két liter vizet igényel egy tő, és akkor is csak hetente kétszer. Legfeljebb háromszor öntöznek. A növények gyökerei ugyanis lemennek egészen az agyagrétegig, annak a felületén futnak, mindössze 0,5-1 cm mélyen gyökeresednek bele. Az agyag nem engedi át a vizet, folyamatos nedvességet tart a növényeknek, a laza, homokos talaj pedig a levegőt tárolja. A gyökerek így megtalálják azokat a helyeket, ahol a legkedvezőbb arányban jutnak hozzá a vízhez és a levegőhöz. Az öntözővíz általában alacsony sótartalmú, de gyakran előfordul magas nátrium- és klórszint, ami tengervíz szennyeződésre utal. Elmondható, hogy minden kertész rendelkezik egy- vagy kéttartályos tápoldatozó berendezéssel, a nagyobbak többtartályos, komoly, több hektárt egyszerre öntöző gépük van. Csak monoműtrágyákat használnak a tápoldatozás során, mert ez a legolcsóbb megoldás. A termesztőberendezésekbe általában nem szereltek fűtést, ahol mégis fűtenek, ott hőlégbefúvásos a rendszer. Ezek csak arra szolgálnak, hogy a termesztőházak levegője ne hűljön 13˚C alá, éjszaka legfeljebb 16˚C-ot tartanak.

Ma öt hektár az átlagos felületméret, a legkisebb egy hektár, míg a legnagyobbak 10-40 hektáron gazdálkodnak. A fejlesztés azonban ott is elengedhetetlen a versenyképesség megtartásához. A termelők szinte egyáltalán nem bíbelődnek a palántaneveléssel, 99%-ban vásárolják a palántát. Kézi munkaerőből hiány van Almeríában, ezért 10-15 ezer vendégmunkást alkalmaznak, akik főként Marokkóból és Ecuadorból érkeznek. Az árut nagy részben a tőzsdéken értékesítik, a piac 20%-át teszik ki a tészek (Termelő- és Értékesítő Szövetkezetek), és egyre növekszik a közvetlen termeltetés. Az árak – akár csak nálunk – nagyon gyorsan változnak. A kertészek hasonlóan gondolkoznak, mint Magyarországon, azt a növényt ültetik jövőre, aminek jó volt az ára idén.

A tartalomhoz felhasznált cikkek: Kertészet és Szőlészet - Rimóczi Irén: „Éltek a lehetőségeikkel”, 53. évfolyam, 2004. június 17; Kertészet és Szőlészet - Rimóczi Irén: „Paprikatermesztés a mediterráneumban”, 2005. február; Agrárágazat - Sándor Ildikó: „Kertészet és kertészeti háttéripar andalúz módra”, 2004. június